Jeremiás 2,1-9
"1. Majd szóla az Úr nékem, mondván:
2. Menj el, és kiálts Jeruzsálem füleibe, mondván: Ezt mondja az
Úr: Emlékezem reád gyermekkorod ragaszkodására, mátkaságod szeretetére, a
mikor követtél engem a pusztában, a még be nem vetett földön.
3. Szent volt Izráel az Úrnak, az ő termésének zsengéje; a kik
emésztik vala őt, mind vétkeznek vala, veszedelem támada rájok, azt
mondja az Úr.
4. Halljátok meg az Úr szavát, Jákób háza és Izráel házának minden nemzetsége.
5. Így szól az Úr: Micsoda hamisságot találtak bennem a ti
atyáitok, hogy elidegenedtek tőlem, és hiábavalóság után jártak, és
hiábavalókká lettek?
6. Még csak azt sem mondták: Hol van az Úr, a ki felhozott minket
Égyiptom földéről, a ki vezérelt minket a pusztában, a kietlen és
járatlan földön, a szomjúságnak és a halál árnyékának földén, a melyen
nem vonult át ember, és a hol halandó nem lakott?
7. És bevittelek titeket a bőség földébe, hogy annak gyümölcseivel
és javaival éljetek; és bementetek, és megfertőztettétek az én
földemet, és az én örökségemet útálatossá tevétek.
8. A papok nem mondták: Hol van az Úr? A törvény magyarázói nem
ismertek engem, és a pásztorok hűtelenekké lettek hozzám, a próféták
pedig a Baál által prófétáltak, és azok után jártak, a kik tehetetlenek.
9. Azért még perbe szállok veletek, mondja az Úr, és perelni fogok a ti fiaitok fiaival is!"
2. Menj el, és kiálts Jeruzsálem füleibe, mondván: Ezt mondja az
Úr: Emlékezem reád gyermekkorod ragaszkodására, mátkaságod szeretetére, a
mikor követtél engem a pusztában, a még be nem vetett földön.
3. Szent volt Izráel az Úrnak, az ő termésének zsengéje; a kik
emésztik vala őt, mind vétkeznek vala, veszedelem támada rájok, azt
mondja az Úr.
4. Halljátok meg az Úr szavát, Jákób háza és Izráel házának minden nemzetsége.
5. Így szól az Úr: Micsoda hamisságot találtak bennem a ti
atyáitok, hogy elidegenedtek tőlem, és hiábavalóság után jártak, és
hiábavalókká lettek?
6. Még csak azt sem mondták: Hol van az Úr, a ki felhozott minket
Égyiptom földéről, a ki vezérelt minket a pusztában, a kietlen és
járatlan földön, a szomjúságnak és a halál árnyékának földén, a melyen
nem vonult át ember, és a hol halandó nem lakott?
7. És bevittelek titeket a bőség földébe, hogy annak gyümölcseivel
és javaival éljetek; és bementetek, és megfertőztettétek az én
földemet, és az én örökségemet útálatossá tevétek.
8. A papok nem mondták: Hol van az Úr? A törvény magyarázói nem
ismertek engem, és a pásztorok hűtelenekké lettek hozzám, a próféták
pedig a Baál által prófétáltak, és azok után jártak, a kik tehetetlenek.
9. Azért még perbe szállok veletek, mondja az Úr, és perelni fogok a ti fiaitok fiaival is!"
Isten szól Jeremiáshoz és megmondja neki, hogy milyen üzenetet adjon át a népnek, Izraelnek. Hangosan, kiáltva, kell szólnia. Fel kell ébresztenie az országot, figyelmeztet és nem csendben meghúzódva, hanem mint aki életet ment. A népnek meg kell hallania Isten szavát, nem kerülheti el senki figyelmét.
Isten emlékezik a népre. Minden együtt töltött időt számon tart, nem felejtkezik el semmiről. Emlékezik arra mikor az egyiptomi fogságból megszabadította őket. Ekkor a nép egyedül Istenben bízva követte Őt a pusztában (sivatagban). Ott megvalósult az Istenre utaltság, és ahogy a menyasszony ragaszkodik a vőlegényhez, és számít annak védelmére, szeretetére a nép is úgy ragaszkodott az ő urához. Izrael szent volt Istennek, azaz kiválasztott, elkülönített az Isten számára. Akik rátámadtak, vagy bántották azok Isten haragjával néztek szembe, és ha ténylegesen megnézzük az exodus történéseit Isten valóban harcolt a népéért, etette, itatta őket, habár a nép akkor is sokszor kishitű volt. Mint Krisztusban hívők, Isten kiválasztottai ne feledkezzünk meg erről. Mi is szentek vagyunk, az Ő kiválasztottai. Ő tesz minket szenté és hálából szent életet élünk, azaz Urunknak, Megváltónknak kedves, Őt dicsőítő életet élünk. Ő pedig őriz, vigyáz ránk, mindig.
A 4. verstől Isten kérdezi a népet, hogy miért fordultak el tőle. Hazugnak, megbízhatatlannak találták urukat? Ugyan is az emberek elidegenedtek Tőle. Az elidegenedés elkóborlást, távol kerülést jelent itt. Elkezdtek hiábavalóság után járni és hiábavalóvá is lettek ezután... Ha Istenéi vagyunk és mégis őt semmibe vesszük, akkor mi is semmik leszünk, hiszen Ő adja meg a mi identitásunkat. A nép annyira elfelejtkezett Istenről, hogy már nem is emlékezett az Egyiptomból való szabadulásra. Nem emlékeznek se a szabadításra, se a gondviselésre. Itt egy fontos tanítása lelhető fel a Bibliának: Ha Isten nélkül vagyunk, akkor bűnben vagyunk. Nem az a bűn, ha hazudunk, vagy ha gyilkolunk, hanem az ha Isten nincs az életünkben. Ádám és Éva a bűnesetkor Istent veszítette el és ennek lett a következménye az a sok lelki és testi nyomorúság amit ma is látunk. Izrael eltávolodott Istentől és egyből hiábavalóvá és bűnözővé lett (megfertőztette és utálatossá tették az ígéret földjét), nem maradtak meg egy semleges állapotban. Aki nem Istené az bűnös és elkárhozik, hogy az ember megmeneküljön Krisztushoz kell menekülni.
A bűn lista folytatódik a 8. verstől: A sem a papok sem a törvény magyarázói nem ismerték Istent, pedig a templomban Neki kellett volna áldozniuk és az Ő törvényeit kellett volna a nép számára elmagyarázni. A pásztorok a nép vezetőit jelenti ebben a kontextusban. A próféták bálványok szavát hirdették nem Istenét. Teljes felfordulás volt a királyságban, senki nem azt csinálta amit kellett volna. A külsőségek megvoltak: voltak papok, voltak próféták és voltak törvény magyarázók és bírók, de nem Istent képviselték, ahogy azt kellett volna. Ezért Isten perbe száll népével és megítéli, jogosan.
